Maisie tudja, hogy ha egy pszichologizáló hajlamú író kezébe kerül, akkor az nem lesz tekintettel éveinek csekély számára: kifilézi irgalom nélkül. Úgyhogy a kislány egy véresen megharcolt válás középpontjában találja magát, ahol a két szülő - Henry James kedves metaforájával - úgy ütögeti át egymás térfelére szegény gyereket, mint valami tollaslabdát. És mellesleg szorgalmasan oltják be mérgükkel, hátha ezzel megmérgezik a másikat is. Mit mondjak, talán ennyiből sejthető, Maisie szülei kábé annyira alkalmasak egy gyermek felnevelésére, mint amennyire a Publio kiadó könyvek korrektúrázására.

James nagy ötlete, hogy a válás nagy háborúját, ezt az adok-kapokot, ami az új és új szövetségesek bevonásával egyre inkább elfajul, alulról, a gyerek szemszögéből mutatja be. Valahogy olyan az egész, mint azok a hadtudományi művek, ahol a történész a katonák emlékeiből, személyes tapasztalataiból rekonstruálja az eseményeket: nincs átfogó kép, magyarázat, inkább csak villanások és sejtések, amelyek a szemlélő szubjektív szűrőjén keresztül jutnak el az olvasóhoz. Maisie pedig tökéletes szemlélő: gondolkodása bár gyermeki, de gyorsan tanul, naivitása pedig jó adag ravaszsággal párosul. Lehet, eleinte ő az egér a macskák között. De ahogy nézem, nemsokára majd kushadnak előtte a cicusok. ( )