Eszméletlen szórással csillagozták ezt a könyvet itt a molyon, nyilván nem véletlenül: bár Jünger műve magára húzza az értelmezés vágyát, de egyáltalán nem könnyíti meg azt. Adott két ex-katona, akik ezen a képzeletbeli tájon és behatárolhatatlan időben leginkább botanikai értelemben vett élvezkedést folytatnak, ám a barbárság özöne harmonikus világuk elpusztítására tör. Első ránézésre ez egy allegória az Aranykor elvesztéséről (másodikra is), és a megjelenés dátuma (1939) is szinte rákényszerít az olvasóra egy bizonyos magyarázatrendszert – az egyik népszerű feloldása a szövegnek, hogy a műben szereplő gonosz főerdész alatt Göringet kell érteni. Ugyanakkor ez talán nem annyira egyértelmű. A barbárság alatt ugyanis nem pusztán a náci totalizmust érthetjük, hanem akár a bolsevizmust is – ilyen értelemben pedig A márványszirteken talán nem is a szélsőjobboldal kritikája, hanem épp ellenkezőleg. Részben ezt támaszthatja alá, hogy a „csőcselék” áradatával szemben Jünger végső soron az esztéták szűk, elitista kasztját állítja szembe – azokat, akik még értik, vagy érteni akarják a Természet nyelvét. Úgyhogy biztosak csak abban lehetünk, hogy Jünger valamiféle technológiai barbarizmust támad – de hogy melyiket, az nem világos. Tételezzük fel jóindulatúan, hogy mind a kettőt. Az sem könnyíti dolgunkat, hogy az író szándékosan keveri a valós és fiktív történelmi személyeket, helyeket és nációkat, mindennek a tetejébe pedig tartózkodik attól, hogy megnyugtató, de legalábbis világosan értelmezhető végkifejletbe vezesse szereplőit – ha csak nem tekintjük azt válasznak a regény problematikájára, hogy ha eljön a világvége, akkor lépjünk le, és keressünk máshol növényeket. Szóval lehet, akkor teszünk magunkkal a legjobbat, ha egyáltalán nem akarjuk megfejteni ezt a könyvet. Pusztán csak élvezzük a kiválóan felépített szöveget, amiben az expresszionista lendület és valamiféle nyugodt visszafogottság váltogatja egymást – ez utóbbi érzésem szerint kifejezetten távol-keleti hangulatot visz a szövegbe. Mert lehet élvezni.

( )

un chef d’œuvre annonçant la catastrophe du nazisme puisqu’il fut publié en 1939 ( )

> Après quelques années de campagnes guerrières, le narrateur, en compagnie de son frère, s'est retiré dans un ermitage, situé au bord des falaises de marbre. C'est là qu'ils méditent, songent, écrivent, prennent le temps de la contemplation, discutent, échangent leurs visions du monde. Un retrait qui sera perturbé par les meutes du grand forestier, obligeant les deux frères, pris dans la tourmente anarchique, à la fuite. À la fois épopée, poème en prose et récit utopique, Sur les falaises de marbre, publié en 1939, tout en étant imprégné d'un certain pessimisme, n'en est pas moins un texte d'espoir, d'espoir timide qui voudrait croire à un monde où la force, le courage se mêleraient à l'intelligence. À peine voilée, c'est aussi une dénonciation de la barbarie nazie.
--Céline Darner, Amazon.fr

> UN LIVRE QUI NE LAISSE PAS DE MARBRE. —Ce n’est pas pour rien que ce livre est publié dam la collection « L'imaginaire » : tout y est chargé de symboles, à commencer par ces « falaises de marbre » qui délimitent le paysage.
--G. Gouyou-Beauchamps - BIBLIO 46 Livres de Russie

Second best book this year ( )